Untitled-1

Sokat küzdött, pék lett a vak fiúból

Másfél évesen nem csak a látását, hanem mindkét szemét is elveszítette. Egy ritka betegség támadta meg a szemeit, így jobbnak látták, ha teljesen eltávolítják őket. A fiú azonban vakként is tökéletesen boldogul az életben és egy olyan hivatást választott magának, amiben elsőrangúan ki tud teljesedni. Egy pékségben dolgozik és azt tervezi, hogy egyszer saját üzletet nyit. Kisfaludy Máté izgalmas élete következik most.

https://tenyek.hu/video/sokat-kuzdott-pek-lett-a-vak-fiubol

Fotó: Hirling Bálint

Nagy Ervin és Magyarország első vak pékjének mesébe illő találkozása

Augusztus 21-én kikerült a Facebookra egy kép, ami alatt Nagy Ervin „Dagadjon a tészta!” felkiáltással egy dagasztógépre adakozásra buzdít. A pénz azóta már többszörösen összegyűlt, ezzel azonban még távolról sincs elspoilerezve ez a szívet melengető történet.

Nagy Ervin és a dagasztógép találkozását kicsit messzebbről kell indítani. Egészen pontosan 2015-ből, amikor Takács Zoltán arra jutott, hogy a különböző sütőipari vállalatoknál eltöltött 25 éve után saját pékséget nyit. „Ahogy születtek a gyermekeim, úgy vált egyre fontosabbá a fenntarthatóság, egészségtudatosság, és ezzel párhuzamosan az adalékmentes pékáru. Ezt viszont csak ebben a formában láttam megvalósíthatónak” – meséli. Véletlenül találkozott Szabó Péterrel, aki szintén saját pékségben gondolkodott, és maga is megváltozott munkaképességűként ezt is bele akarta csempészni a „Bake My Day”-re keresztelt közös projektbe. „Eleinte szkeptikus voltam, a szakmában eltöltött éveim alapján nem gondoltam, hogy ez működni fog, de a Péterrel való közös munka helyrerakott” – hangzik a vallomás. Így aztán már volt egy 80 százalékos látásképesség-csökkenéssel rendelkező munkatársuk, amikor Zolit egy ismerőse elhívta a Vakok Iskolájába oktatni a 2018-ban indult pék képzésre. Beavatásként bekötötték a szemét, így kellett a tanulókkal kalácsot fonnia. „Benne van a kezemben a mozdulat, de vakon ez mit sem ért. Míg én elkészítettem egy rondát, a versenytársam három széppel végzett.” Az egykori versenytárs, Kisfaludy Máté ma már a kollégája.

(…)

Teljes cikk:

https://vince.hu/sztorik/nagy-ervin-vak-pek/mate-vak-gasztronomia

bakemyday10-1920x1280

Segítsünk a vakok iskolájának, gyűjtsünk össze egy dagasztógépre!

A Vakok Iskolájában pékeket is oktatnak. A tanműhelyükből nagyon hiányzik egy jó dagasztógép. Szeretnénk közösen összegyűjteni az árát (1,5 millió forintot), hogy a péktanoncok képzése minél teljesebb lehessen, és valóra váljon az álmuk: pékként dolgozni, igazi pékségben. Akár abban is, ahol te veszed a kenyeret. Igen, ez lehetséges.
Amennyiben segíteni szeretnél, támogatásod az alábbi számlaszámra küldd:

„Szól a szív… Alapítvány”
11714006-20037628-00000000
OTP Bank – A megjegyzésbe mindenképp írd be: PÉKEK

Valami az súgja, érdemes hinni azt ügyben és bízni az összefogásban. Látjuk, hogy milyen jó folyamatokat indíthat el egy ilyen egyszerű dolog, és ha te is szeretnél rész lenni a folyamatnak, hírt adunk róla folyamatosan. A Bake My Day Pékség Facebook-oldalán.

https://www.facebook.com/bakemydaybuda

237962829_3790548714382339_2256742351271162002_n

Péknek lenni hivatás

Péknek lenni hivatás. Kovászos-kézműves péknek lenni meg olyan, mintha a Berlini Filharmonikusok első hegedűse lennél. Vagy a Moszkvai Balett magántáncosa. Vagy a Golden Gate tervezője. Egyszerűen minden nap tudsz gyönyörködni a munkádban – ami nem csak neked, hanem másoknak is örömet okoz. Így van ezzel Pisti is…

Pisti Bali pék, és nálunk dolgozik a Böszörményi úton. Szereti minden nap alaposan összelisztezni magát. A szeme világító kék, sokat mosolyog, mozdulatai magabiztosságot sugallnak. Jó, amit csinál.

Elindítottuk YouTube csatornánkat, íratkozz fel, mert meglepetéssel és változatos tartalmakkal készülünk. Szeretnénk megmutatni nektek minden kis titkunkat (na jó, mindet nem… ).

Az első kis minivideóban éppen Pisti szerepel.

Várunk szeretettel!

vak_pek_fiu_08

Tündérmese egy budai pékségben

Spaklival tésztát mér formába. Nem kapkod, mégis tempósan halad. Mikor végez, azonnal hozzáfog a következő feladathoz. Pékárut formáz, amiket sütőlapra helyez. A Böszörményi úti Bake My Day látványpékségben figyeljük, ahogy egy ifjú szakember dolgozik. A kívülállónak önmagában is érdekes a folyamatokat követni, ám Mátét különösen. Máté ugyanis nem lát.

A budai kis pékség-kávézót a Rehab Force Nonprofit Kft. üzemelteti, amely eleinte takarítással foglalkozott, majd létrehozott egy péküzemet Őrmezőn. Később nyitották a péküzletet a Böszörményi úton. A cég kezdetektől fogva alkalmaz megváltozott munkaképességűeket. Jelenleg a munkavállalók 65-70 százaléka él valamilyen fogyatékossággal. Akad közöttük cukorbeteg, hallás- és látássérült, mentális betegséggel küzdő, volt szerfüggő.

De mégis, hogy kerülünk mi ide, kérdezheti most az olvasó. Az emlékek felelevenítésében Takács Zoltán, a vállalkozás egyik tulajdonosa segít. A hatalmas termetű pék három éve meghívást kapott a Vakok Iskolájába Bíró Csaba és Tarnai László tanároktól. – Akkor indult az első pékképzés, ezért nagy örömmel mentem, vittem egy kis kovászt, úgy gondoltam, megismertetem a kovászos kenyérrel a fiatalokat – idézi fel a nagy szakállt viselő férfi.

(…)

A teljes cikk a gourmetriporter.hu-n olvasható.

unnamed

Fertőtlenítés a Klauzál Házban – a Rehab Force dolgozóival

A pandémia után újra kinyitott a Klauzál Ház, ezt megelőzően természetesen alaposan fertőtlenítettek.

Mikroporlasztás hideg ködképző géppel, létesítmények minden területén használható fertőtlenítés, mely a következő előnyöket nyújtja:
– nem toxikus, biztonságos felhasználás
– széles hatásspektrum gomba, baktérium és vírus ellen

A munkát a Rehab Force dolgozói végezték nagy odafigyeléssel és alapossággal.

Szeretettel várja önöket rendezvényein a vírusmentes Klauzál Ház!

118224229_189031399288602_7176592365720958688_n

Értékteremtő munka a megváltozott munkaképességűeknek

A megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató cégeknek az az elsődleges szempont, hogy ne sajnálatból vegyék igénybe a szolgáltatásaikat az ügyfelek, hanem mert kiváló minőséget kapnak a pénzükért. Ezt az elvet vallja a Bake My Day.

Budán, a Böszörményi úton találkoztunk a Rehab Force ügyvezetőjével, Szabó Péter Tamással a Bake My Day látványpékségben. Az üzlethelyiség modern és fiatalos, akárcsak a csapat, ami a pult mögött sürgölődik. A betérő vendég számtalan kézműves sütemény, szendvics és ital közül választhat, a pult mögött pedig látható, hogy készülnek a friss kenyerek, és fel sem merül a gondolat, hogy a kiszolgáló személyzet bármilyen formában is eltérne az átlagtól.

A Magyar Nemzet teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható.

109329454_178716930320049_6358829108856376482_n

Édes 9-es: Cukrászdatúra végig a Böszörményi úton

A csodapestbuda.hu cikkében külön említi pékségünket:

Vagány, minimalista, és hatékony: a Bake My Day csapat nem gondolta túl a dolgot, egyszerűen fogta magát, és betelepült a parányi, szűk kis üzlethelységbe a Böszörményi úton, majd rekordidő alatt meghódította minden hegyvidéki lakos szívét. Talán a budaiak szívéhez is a gyomrukon keresztül vezet az út, de azért a gyors, kedves kiszolgálásnak és a mindig vidám hangulatnak is köze lehet a dologhoz valamennyire. A sütikínálat mindig változik, gyümölcslevet, szörpöt, kézműves kávét vagy bioteát szürcsölhetünk a helyben fogyasztott pékáru mellé. A friss, ropogós kézműves kenyerek valódi kovásszal készültek, fenséges az illatuk, az ízük pedig összetéveszthetetlenül eredeti és finom. Kalandozzunk bátran, ne ragadjunk le a klasszikusnál: próbáljuk ki az áfonyás kenyeret, a céklás vagy paradicsomos kenyeret, vagy éppen a diós veknit, semmiképpen nem fogunk csalódni. Csodával határos módon még gyerekkorunk egyik kedvenc harapnivalója, a pacsni is bekerült a kínálatba, ne felejtsünk el kérni egyet a kenyér mellé, hogy aztán majd lassan elharapdáljuk hazafele menet. Mint a régi szép időkben.

Teljes cikk