Az új koronavírus-járvány számos céget hozott nehéz helyzetbe, leginkább a vendéglátóipari vagy azokkal szorosan együttműködő vállalkozásoknak kellett összehúzni a nadrágszíjat. Így járt a budapesti Rehab Force Nonprofit Kft. is, amely a Bake My Day névre keresztelt péküzemet, illetve az ugyanilyen nevű budai kávézót működteti. A cég arról ismert, hogy dolgozóinak jelentős része megváltozott munkaképességű.
Forrás: Magyar Hírlap
Szerző: Velkei Tamás
https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200904-csaladkent-mukodo-kulonleges-pekuzem
A péküzem sokáig teljesen veszteséges volt, a cég másik egysége, a Böszörményi úti pékség és kávézó vitte a hátán a vállalkozást, tudjuk meg a tulajdonosoktól a kelenföldi üzem előtt beszélgetve. Igaz, a konyhát utóbbi helyen is be kellett zárniuk, sokáig csak átadópontként működhettek. Ezért változtattak a profilon, bevezették a házhoz szállítást.
A fesztiválok, a food truck-felvonulások, a gyermektáborok elmaradását, illetve az éttermek bezárását, majd jelentős forgalomkiesését a cég megsínylette. Öt-hétszáz hamburgerbucit bármelyik vállalkozás elad naponta egy fesztiválon – mondja Szabó Péter, az egyik tulajdonos. Nem minden fenékig tejfel, kell a matek, hogy talpon maradhassunk – teszi hozzá a jelenlegi helyzetüket elemezve a másik tulajdonos, Takács Zoltán.
A Bake My Day két helyszínen ötven főt foglalkoztat a pékektől az árukiadókon át a sofőrökig, jelentős részük megváltozott munkaképességű kolléga. A cég nehézségei ellenére a péküzem nem küldött el közülük senkit, így vagy úgy, de mindenki megtarthatta az állását, ami a fogyatékossággal élőknek talán még fontosabb, mint az egészséges munkavállalóknak. Akadt, akinek az óraszámát csökkentették, mást egy kis időre szabadságra küldtek.
Ildi, vagy ahogy kollégái becézik, Királylány is megtarthatta állását, ő eladóként dolgozik az üzem mintaboltjában. Betegsége nagyon ritka: gyakran elájul. Amikor hat éve diagnosztizálták nála a fogyatékosságát, letargiába esett, majd erőt vett magán, és felkereste a Rehabilitációs Hatósági és Orvosszakértői Főosztályt, ott ajánlották számára a Bake My Day-t. Ennek négy éve.
Az ép kollégákkal jól kijön, gyorsan átadták számára a tudást, sikerült hamar beilleszkednie. Azt mondja, világéletében jövő-menő ember volt, nem okozott neki problémát beállni a pult mögé. „Inkább a munkaadóknak jelentett gondot, hogy egyik pillanatban még beszélek, a következőben már a földön heverek” – mondja önmagán élcelődve a hölgy. Azért könnyű a saját fogyatékosságán tréfálkoznia, mert a többiek is így tesznek. Ha ájulás után magához tér, ma már csak annyit mond: megnéztem a padlót, elég tiszta-e.
Kollégája, Varga Attiláné Marcsi születése óta látássérült, jelenleg hatvanhét százalékos a látásvesztése. Ahogy telnek az évek, úgy romlik visszafordíthatatlanul a látása a szemideghártyájának betegsége miatt. A cégre egy hirdetés segítségével akadt, amikor az állásinterjúra indult, nem sok esélyt adott magának. Attól tartott, csak teher lenne a cégnek, még akkor is, ha eredetileg pék a szakmája.
Az interjún azonban megfelelt, és már két éve a péküzemben dolgozik. Korábban próbálkozott más munkahelyeken is, de azt tapasztalta, hogy egy látássérülttől is ugyanazt a munkát várják el, mint az épektől, ugyanakkor nagyon kevés fizetést kínálnak cserébe. Arra a legbüszkébb, hogy értékessé tudta tenni magát, és ezt a vállalkozás is érezteti vele. Az egyetlen nehézséget az jelenti számára, hogy Gödöllőről kell bejárnia a kelenföldi üzembe, ám a cég ezt is figyelembe veszi munkarendjének kialakításakor. „A fogyatékosságomból csak én csinálok problémát, szerencsére a cég vagy a kollégák nem. Emellett sokat lehet fejlődni” – szögezi le Marcsi, aki tésztát gyúr, tölteléket készít, a pékek keze alá dolgozik.
„Eleinte nem tudtam elviselni, hogy nem tudok dolgozni, hónapokig még aludni sem voltam képes” – emlékszik fogyatékosságának kezdetére Csabai Mariann, aki öt éve küzd idegrendszeri problémákkal. Mindkét keze alagútszindrómás (a test izmai, szalagjai, csontjai által alkotott hasadékban lévő idegek nyomás alá kerülnek, ami zsibbadást vagy fájdalomérzetet okoz – a szerk.) lett, akkori gyorsétkezdei munkahelyéről táppénzre került. Gyógyszerekkel, fizikoterápiával kezelték, majd leszázalékolták.
A péküzemmel szemben lakik, és amikor a vállalkozás eladót keresett, vett egy mély lélegzetet és bekopogott, azóta itt dolgozik. Hogy a munka hatására-e, nem tudható, de azóta az állapota is javult és még a pékinas mesterséget is kitanulta. Mariann úgy véli, a közeg biztosan jó hatással van rá, ahogy fogalmaz: úgy működnek, mint egy nagy család. Ezt erősíti, hogy szavai szerint egy évig ő volt Marcsi szeme. „A cég megváltoztatta az életemet” – jelenti ki magabiztosan.
Fontos, hogy nem sajnálni, ajnározni kell a fogyatékossággal élőket, mert nem erre van szükségük – jelenti ki Takács Zoltán. Úgy fogalmaz, haladni kell, a kollégáknak fel kell nőniük a feladathoz, mert a vásárlók megállás nélkül jönnek. „Azért úgy dolgozunk, hogy a megváltozott munkaképességű munkatársakat bevárjuk” – fűzi hozzá.
A járvány okozta nehézségek ellenére a cég előre tekint. Távlati terveik közt szerepel, hogy kávézójukban siket felszolgálókat alkalmazzanak, tovább érzékenyítve a vendégeket. Szeretnék, ha megváltozna a közvélekedés a megváltozott munkaképességű emberekkel kapcsolatban, a koronavírus-járvány azonban egy időre meghiúsította a szándékukat.
„Vannak küzdelmes, de nagyon szép részei is a missziónknak” – osztja meg velünk gondolatait Takács Zoltán, aki elmondása szerint szeret egy picit a széllel szemben haladni. Nem véletlen: mint lapunknak elárulja, öt évvel ezelőttig még maga is azok közé tartozott, akik az egójukat előtérbe helyezve nem értették a fogyatékossággal élő emberek problémáit. Ma viszont már ő nem érti ezt a tábort.
