bakemyday10-1920x1280

Éttermi munka megváltozott munkaképességgel: a járványban nekik különösen nehéz

Amint az a StreetKitchen írásából is jól látható, a koronavírus-járvány a teljes vendéglátószektort súlyosan megviselte, de még nehezebb a helyzete a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató éttermeknek. A fogyatékkal élők számára a munkavégzés sokszor az egyetlen motivációt jelenti.

A cikkben a BakeMyDay pékség is megjelenik:

A Bake My Day Böszörményi úti péksége hét, a másik, a Kérő utcai péksége pedig  25 megváltozott munkaképességű dolgozót alkalmaz. Egyelőre mindenkit meg tudtak tartani, de csökkentett munkaidőben. Van köztük látás- és hallássérült, illetve két értelmi sérült pék, valamint van olyan munkaerő is, akinek egy baleset során súlyosan károsodott a rövid távú memóriája.

Bár a pékségeknek látszólag könnyebb túlélni a járványidőszakot, sőt van olyan üzlet, ahol még nőtt is a forgalom a home office miatt, de náluk is jelentős a bevételkiesés. Mint Szabó Péter tulajdonos elmondta, sok étteremnek szállítottak, amelyek most mind zárva vannak. Emellett nyári fesztiválokra, gyerektáborokba is nagy mennyiségű pékárut szoktak sütni, és ezek is mind elmaradtak tavaly. Így nagyon át kellett gondolni, hogyan tudnak mindenkit megtartani. Ráadásul Péter azt tapasztalta, hogy sokan, főleg az első hullám alatt nagyon féltek az esetleges betegségtől.

A Böszörményi úti Bake My Dayben konyha is működött, alig egy hónapig, hiszen a februári nyitás után szinte rögtön be kellett zárni. A konyhán főleg reggelit és salátát készítettek két hallássérült séffel – őket most más munkakörbe kellett elhelyezni.

Comments are closed.