A budai reggelizőhelyen hallássérült, vak és hiperaktív munkavállaló is dolgozik. A cég egyik tulajdonosa azt mondja, szeretnék építeni a fogyatékossággal élők önbizalmát, kigyomlálni belőlük a frusztrációt, azt a kényszerképzetet, hogy ők nem jók semmire.
A konyhában egy okosgép kis cetlit ad ki. A rendelés érkezik a pultból, omlett szárított sonkával. Péter és Krisztián, a két szakács hozzá is fog az étel elkészítéséhez. Amikor készen vannak, egy másik ügyes szerkezettel jeleznek a pultnak, jöhet a pincér. A Bake my Day reggeliző konyhájában vagyunk. A két fiatal egyaránt hallássérült. Péter képes a beszédre, fülében hallókészüléket hord, de úgy tudja használni a hangját, hogy a hallók megértsék, csak nem hallja vissza, amit reagálnak. Krisztiánnal jelnyelven tartják a kapcsolatot.
Ha Péter éppen nem dolgozik, a többiek „konyhai jelnyelven” érintkeznek Krisztiánnal, amit a látványpékségben fejlesztettek ki az ép munkatársak. Megtudom, hogy a két fiatal korábban is betanított szakácsként dolgozott, erre a munkahelyre a Facebookon keresztül találtak rá. A reggeli szendvicsek mellett déli menüt, krémleveseket is főznek, sőt az alapanyagokat is ők készítik elő. Korábban is voltak már munkatársak, jelel Krisztián. Péter ehhez annyit tesz hozzá, hogy bár a kollégák kevesebbet tartózkodnak a konyhában, mindenkivel jól kijönnek, baráti, már-már családias a hangulat.
(…)
A teljes cikk a Magyar Hírlap honlapján olvasható.